Pénteken, július 23-án 21.00 órakor a Neo FM Magyar hangok című műsorának leszek a vendége. Beszélgetünk majd az új maxiról, a Szeretlek című dalról is. Hallgassátok! :)
Így elárulom, hogy a következő videoklip a SZERETLEK című dalomhoz készül. Pár nap múlva forgatjuk, így nagyon izgatott vagyok! :) Természetesen a premierről időben tájékoztatni fogok mindenkit!
Sajnálattal közlöm, hogy a mai napra meghirdetett Az összefogás napja szervezési nehézségek miatt átkerült a Zöld Pardonba. Az új helyszínen azonban én nem leszek ott, mivel felborultak az időpontok, és így nem tudtam vállalni a fellépést, nem értem volna oda. Mindenkitől elnézést kérek a szervezők nevében is! Azok, akik Budapesten szeretnének engem meghallgatni, megtehetik augusztus 20-án, amikor is óhegyen lépek fel. Mindenkinek jó hétvégét kívánok!
Ne feledjétek, hogy szombaton, július 17-én lesz Az összefogás napja, egy jótékonysági koncert a Petőfi Csarnokban, amelyen az árvízkárosultak javára gyűjtenek. Az esemény 14.00 órakor kezdődik, én pedig 19.00 és 20.00 óra között fogok színpadra lépni. Gyertek el, segítsünk együtt! Bővebb információ: www.facebook.com/home.php#!/event.php
Aki nem volt ott a klubtalálkozón, az itt olvashat három beszámolót! :) zene.hu/20100709_noemi_virag_piknikre_hivta_rajongoit
A 4. klubtalálkozó fantasztikusan sikerült! Képek hamarosan a galériában! Addig is egy kis olvasnivaló, a múlt heti véradásról, amin én is részt vettem:
Ne feledjétek, hogy szombaton, július 3-án délután fél 5-kor találkozunk a budapesti Lágymányosi Öbölben (Kopaszi gát), a főbejáratnál lévő parkoló melletti nagy épületnél! Ez már a 4. Noémi Virág klubtalálkozó lesz! :)
Hozzatok pokrócot, enni- és innivalót, játékokat (pl labda, frizbi, stb.), és egy nagy mosolyt, mert nyár előtt szeretnénk egy jó kis közös délutánt! Várok mindenkit! :) Gyertek!!!
Gyertek el holnap minél többen az U26 Djuice Clubshopba (Teréz krt. 55-57.), mert 15 órától lehet vért adni, ráadásul vámpír hangulat lesz! :) Én kb. fél 6-6 körül fogok vért adni. Hozzatok TAJ kártyát! És ezzel kapcsolatban nézzétek holnap a Mokkát a TV2-n, mert fél 9-kor a rendezvényről és a véradás fontosságáról beszélünk!
Valamint ne feledjétek a szombati klubtalálkozót a Lágymányosi Öbölben! :)
VÉGRE ITT A JÓ IDŐ! Úgyhogy nem kell aggódnunk, szombaton, a 4. Noémi Virág klubtalálkozón nyugodtan piknikezhetünk a Soha még című klipemből már jól ismert Lágymányosi Öbölben! :) Fél 5-kor találkozunk a lágymányosi hídhoz közel eső főbejáratnál lévő épületnél (a parkoló mellett) július 3-án!
Hozzatok magatokkal pokrócot vagy törölközőt, amire le tudtok ülni, valamint az igazi piknik hangulat eléréséhez enni- és innivalót is, amit egymással majd megoszthattok! Én viszek gitárt, úgyhogy lesz zenélés is.
És persze jöhet frizbi, tollas, labda, bármi, ami egy igazi szabadtéri mókán elfér! :)
Ott a helyetek!!! :)
Az esemény internetes oldala: www.facebook.com/event.php
Holnap, tehát június 26-án szombaton fél 5-kor a Pest megyei Bugyi községben lépek fel. Ott a helyetek! Lesz még sok fellépő, Josh és Jutta, Stereo 2.0, Koós Réka, Marót Viki, Pa-Dö-Dö... Várlak Titeket! :)
Jövő szombaton, július 3-án pedig klubtalálkozót tartunk a budapesti Lágymányosi öbölben, más nevén Kopaszi gáton! Fél 5-kor fogunk összegyűlni. Hozzatok pokrócot, enni- és innivalót, meg egy nagy mosolyt! :) Én pedig viszek gitárt, igazi tábori hangulat lesz! Aki még nem járt ott, az a helyszínt megnézheti a Soha még című klipemben, mivel a felvétel ott készült! :) Gyertek!!
Ezen a héten szombaton, június 26-án a Pest megyei Bugyi községben lépek fel fél 5-kor. Gyertek minél többen!
Köszönöm szépen, hogy annyi levelet írtatok a Comet után, és hogy rengetegen drukkoltatok! A YouTube-on találtok videót a fellépésünkről: http://www.youtube.com/watch?v=-0dLsYG2Uak
A negyedik kislemezem/rádiós dalom/klipem a Mindennapok albumról pedig a Szeretlek című szám lesz! Aki még nem ismeri, szerezze be minél előbb a lemezemet! :)
Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám, aki eljött, és a helyszínen óriási hangulatot csinált, és azoknak is, akik a TV előtt nézték a Cometet! :) Szívből gratulálok a nyerteseknek: Hien, Barbee, AFC, SP és BNF. És természetesen a legbüszkébb a Neoton Familiára vagyok, akik A magyar könnyűzenéért díjat vihették haza! :) Ha nem láttátok a fellépésünket (Gabival, Markkal és Petivel), akkor itt megnézhetitek: http://www.youtube.com/watch?v=-0dLsYG2Uak
2010. június 17. - VIVA Comet 2010!! Fontos információk:
15:00 - 17:00 A VIVA Interaktív a jelöltekkel.
20:00 - 21:00 Helyszíni közvetítés élőben a VIVÁn, bevonulás, interjúk.
21:00 - 00:00 Élő közvetítés a VIVA Comet 2010-ről. Két kategóriában jelölt, valamint fellépő is vagyok, úgyhogy ha nem tudtok a helyszínen szurkolni, drukkoljatok a TV előtt!
Köszönöm mindenkinek a támogatást! Szeretlek Titeket! :)))
Aki ma még utoljára látni akar a Comet előtt, az nézze a TV2 Aktív című műsorát ma este 20:10-kor, mert édesapámmal együtt szerepelni fogok benne!
Pár nap múlva VIVA Comet 2010! Már nagyon várom! Gyertek minél többen, hogy személyesen is találkozhassunk!
Mindenkinek, aki rám szavazott, szeretném teljes szívemből megköszönni! Hihetetlen sokat jelent nekem a támogatásotok, és boldog vagyok, hogy szeretitek a zenémet! Köszönöm! :)
Segítsünk együtt azokon, akiknek az árvízben mindene odaveszett! Hívjátok a 1749-et! Ez most a legfontosabb! Bármennyire is szeretném megnyerni a Comet gömböt, arra kérlek titeket, hogy szavazás helyett a segélyvonalat hívjátok! Költsétek azt a pénzt inkább arra, hogy az árvízkárosultak élete újból felépüljön! Hívjátok a 1749-et!!!
A TV2 készített - többek között - édesapámmal és velem egy riportot. Ezt a héten valamelyik nap az Aktívban láthatjátok, szólni fogok, hogy mikor!
Szerdán a VIVA Interaktív Chat rovatának leszek a vendége. 15 órakor kezdődik az adás, nézzétek és kérdezzetek tőlem a chat-en! :)
És el ne feledjétek, továbbra is lehet rám szavazni a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában! A telefonszám: 06 91 331 031
Tegnap a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategória jelöltjeivel a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban jártunk, beszélgettünk, zenéltünk és viccelődtünk a gyerekekkel. Ma megnézhettek erről egy összefoglalót a TV2-n. Az Aktív 20:10-kor kezdődik! :) A látogatásunkról itt is olvashattok: http://www.vivatv.hu/news/mosolyt-csaltak-a-gyerekek-arcara-a-viva-comet-jelolt-lanyok/
Továbbra is szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában! A telefonszám: 06 91 331 031. A díjátadó június 17-én lesz, addig tudjátok leadni a voksokat! :)
Készül negyedik kislemezem, a Szeretlek című dalhoz. Remélem, hogy tetszik nektek ez a szám! :) Júniusban klipet is forgatunk. A kislemez borítón ez a kép fog szerepelni.
Továbbra is szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 legjobb női előadó kategóriájában! :) A telefonszám: 06 91 331 031
Ma a többi jelölttel a Hűvösvölgyi gyermekotthonba látogatunk. Várom! :)
Szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában! A telefonszám 06 91 331 031.
Csütörtökön a többi Comet jelölt leányzóval ellátogatunk egy budapesti gyermekotthonba, ahol beszélgetünk és éneklünk majd. Várom! Aznap reggel a Mokkában is vendégeskedünk majd. A pontos időpontot még megírom! :)
Május 28-án pénteken Zámbó Krisztián koncertjén leszek vendégfellépő este fél 9-kor a Gubacsi hídfő 5. szám alatt található Kalóztanya hajón. Május 30-án Gyereknap alkalmából pedig Kispesten az uszodánál lépek fel délután negyed 3-kor.
Gyertek minél többen, hogy találkozhassunk és énekelhessek Nektek! Valamint szavazzatok rám a hétvégén is a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában a 06 91 331 031-es számon! :)
Ez az interjú a Nap Rádióban készült velem 2010. május 22-én. Kóczán Bálint a Cometről kérdezett engem. :) www.youtube.com/watch
Szavazzatok rám továbbra is a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában a 06 91 331 031-es számon! :)

Továbbra is szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában! :) 06 91 331 031 a telefonszám!
Ma egy sajtótájékoztató keretein belül bejelentették, hogy a VIVA Comet 2010 Magyar könnyűzenéért díját a NEOTON FAMILIA kapja! Egy különleges kiállítás keretein belül zajlott az esemény, ahol a zenekar relikviáit, díjait, aranylemezeit is meg lehetett tekinteni. GRATULÁLOK ÉDESAPÁMÉK EGYKORI EGYÜTTESÉNEK!!!
Továbbra is szavazzatok rám a Legjobb női előadó kategóriában a 06 91 331 031-es számon! :)
Szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 legjobb női előadó kategóriájában a 06 90 331 031-es telefonszámon! http://www.youtube.com/watch?v=soIISDZAvzg
A legjobb videoklip kategóriában pedig drukkoljatok, mert szakmai zsűri fog dönteni! A Melletted ébredek című videómat jelölték! :) http://www.youtube.com/watch?v=iYziah4tmKQ
Pénteken, május 14-én 16.00 óra után nézzétek a VIVÁ-t, mert arra a kérdésre fogjuk keresni a választ, hogy mitől lesz jó egy szerelmes dal! Engem, mint szerzőt hívtak meg a beszélgetésre. :)
Valamint továbbra is szavazzatok rám a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriájában a 06 91 331 031-es számon! :)
Ne feledjétek, a VIVA Comet 2010 Legjobb női előadó kategóriában rám a 06 91 331 031 számon lehet szavazni. Íme néhány cikk a Comet kapcsán:
http://www.mymusic.hu/cikk.php?id=8264
http://zene.hu/20100508_viva_comet2010_noemi_virag_nem_arul_zsakbamacskat
A VIVA Comet 2010 keretein belül két jelölést kaptam, és ebből az egyik közönségszavazás, tehát a TI voksaitok döntik el, hogy ki nyerjen! Szavazzatok rám a Legjobb női előadó kategóriában! :)
Szavazni a 06 91 331 031 számon lehet, a hívás díja hívásonként bruttó 95 Ft.
A Legjobb videoklip kategóriában, ahol a Melletted ébredek dalomat jelölték, szakmai zsűri fog dönteni, drukkoljatok nekem! :)
A mai napon nyilvánosságra hozták a Comet jelölteket, és köztük vagyok!!!!!!!! Legjobb női előadó és Legjobb videoklip (Melletted ébredek) kategóriában! Ennél boldogabb már nem is lehetnék! Legjobb női előadó kategóriában a TI SZAVAZATAITOK döntenek majd! A telefonszámot hamarosan kiírom ide is! :)
Holnap 15.00 órakor pedig nézzétek az Interaktívot a VIVÁn, mert a Chat vendége leszek! :)
Holnap, tehát kedden 11.00 órakor a VIVA Comet 2010 sajtótájékoztatóján veszek részt, ahol kiderül, hogy kik az idei Comet jelöltjei. :)
Pénteken 16.00 órától a VIVÁn láthattok, ahol az Interaktívban egy mini érettségi keretein belül én leszek a bizottság egyik tagja. :) Izgalmas! :) Szombaton pedig május 1. lesz, és én két majálison is fellépek itt Budapesten.
14.30 - IV. kerület, Kósa Pál Sétány, Karinthy Frigyes ÁMK mögötti park
18.00 - Kispest, Zrínyi utcai játszótéren található rendezvénysátor
A márciusi klubtalálkozó képeit megtaláljátok a fotók menüpont alatt!
Ha lemaradtatok róla, itt belekukkanthattok az adásba: http://www.youtube.com/watch?v=hwncN1dqe9A
Aki nem láthatta, YouTube-on visszanézheti. Ez az első rész, de megtaláljátok ott a többit is. :)
http://www.youtube.com/watch?v=w0HCkR24onI
A mai Váratlan páros a VIVÁn 17.00 órakor kezdődik. Főszerepben Mark és Noémi Virág. Nézzétek!! :)
Vasárnap, április 11-én 15.00 órakor a VIVA TV közönségtalálkozót tart Budapesten az Aréna Plazában. Én is ott leszek, és az egyik mozi teremben a látogatóknak levetítik azt a Váratlan páros című műsort, aminek én vagyok az egyik főszereplője. Akinek van jegye, jöjjön! :) Hétfőn, április 12-én a VIVA Interaktív chat vendége leszek, 15 órától 15.45-ig, akkor is elsősorban a Váratlan párosról fogunk beszélgetni. Azután szintén hétfőn lesz a tévés premierje a VIVÁn a Váratlan párosnak, 17.30-kor, tehát Interaktív után. Ezt mindenképp nézzétek, egy félórás, vicces műsor, és én vagyok az egyik "főszereplő". :)
A holnapi (április 7.) VIVA Interaktívban a Lapszemle rovat vendége leszek 16.00 órakor! Nézzétek! :)
Remélem jól telt a húsvét és volt nagy locsolkodás! :)
Szuper hír, hogy Martin oldalát most láthatjátok a zene.hu-n a rajongói oldalak versenyében! Minél többen olvassátok egy hét alatt, annál nagyobb az ő Noémi Virág oldalának az esélye a nyerésre! Nézzétek meg sokan! :) http://www.zene.hu/20100401_ime_a_huszonnyolcadig_bemutatkozik_noemi_virag_rajongoi_oldal
Mindenkinek nagyon boldog húsvétot kívánok! Pihenjetek, egyetek, locsolkodjatok! :) És persze ne feledjük, hogy ez az ünnep a feltámadásról szól! :)
A Gospel Star Mass Choir vendégeként pénteken, április 2-án Győrben lépek fel. Időpont: 17.00 óra, helyszín: Richter Terem, Aradi vértanúk útja 16.
Gyertek! :)
Mindenkinek köszönöm, aki ott volt a klubtalálkozón. Később majd találtok itt a weboldalon képeket is.
Holnap, tehát március 29-én a HírTV Paletta című műsorának leszek a vendége. 16.30-kor kezdődik, és kedden ismétlik reggel 6-kor valamint délután fél 2-kor. Nézzétek! :)
A találkozóról ebben az interjúban beszélek: http://www.youtube.com/watch?v=01BDKHgyXCA A meghívót pedig alább találjátok. Gyertek! :)
.jpg)
Holnap, azaz pénteken 17.00 órakor a VIVA Interaktív vendége leszek. A téma: A NAGY ZENEI TESZT. Vetélkedünk majd a többi vendéggel, és talán még dalra is fakadunk. :)
A klubtalálkozót pedig ne feledjétek, picit lentebb olvashattok róla! Március 28., 15.30, IF Kávézó. GYERTEK! :)
Holnap, tehát kedden 17.00 óra körül az Interaktív vendége leszek, és a március 28-án megrendezésre kerülő klubtalálkozóról fogunk beszélgetni. Nézzétek! :)
.jpg)
Végre elkészült a fellépések menüpont, az oldal alján, a youtube, facebook és twitter linkek mellett találjátok. Ha ráklikkeltek, akkor pedig nyomonkövethetitek az aktuális koncerteket! :) Remélem találkozunk valamelyiken! :)
Ha van pár percetek, olvassátok el ezt az új cikket, ami megjelent rólam! :)
http://www.zene.hu/20100306_rajongoja_faggatta_noemi_viragot
Hétfőn, tehát március 8-án (nőnapon, el ne felejtsétek nő ismertőseiteket felköszönteni!) 16.00 óra után pár perccel nézzétek a VIVÁn az Interaktívot. A tavalyi VIVA Comet díjátadó gáláról fogunk beszélgetni. :)
A márciusi Zsiráf magazinban két oldalon olvashattok egy velem készült interjút. :)
.jpg)
Pénteken, tehát február 26-án 16.00 óra után nézzétek a VIVÁn az Interaktívot, mert a Lapszemle rovatban én leszek az egyik vendég, kibeszéljük az aktualitásokat! :)
Holnap, tehát február 23-án reggel 8 és 10 között hallgassátok a Rise FM reggeli műsorát, a Morning Callt, mert én leszek a vendég! :) Budapesten a 88.1-en, a Balatonnál pedig a 98.9-en éritek el. Neten pedig itt hallgathatjátok: http://live.risefm.hu:8080/ Kezdjük együtt a napot! :)
A ma megjelent, márciusi Wellness magazinban az "Amitől szép az élet" rovatban láthattok engem, illetve olvashattok rólam. :)
A Neo FM zenei tesztjének keretein belül mind a három dalomra lehet szavazni, a Hiányzolra, a Soha mégre, és a Melletted ébredekre is, kérlek szavazzatok, hogy minél több jó pontot kapjak! :) Ezen a linken: http://neofm.hu/?lapid=2
A tegnap esti Magyar hangok interjút (szintén Neo FM) itt hallgathatjátok meg, ha lemaradtatok róla: http://neofm.hu/index.php?lapid=20&e=4&cid=43
Valentin napi dal ajánlatomat itt nézhetitek/hallgathatjátok meg: zene.hu/20100212_egy_slager_amitol_tuti_beindulsz_14
Hétfőn, február 15-én pedig hallgassátok a Neo FM-en a Magyar hangok című műsort 21.00 órakor! Kalácska Gábor velem beszélget, és hallhattok a Mindennapokról négy dalt is az adásban! :)
Jó hétvégét kívánok mindenkinek! :)
Holnap, azaz február 12-én pénteken Valentin napot tartanak a VIVA Interaktívban. Engem 5-kor láthattok, sok más vendéggel együtt, jóhangulatú műsornak ígérkezik, a műsorvezető pedig Ben lesz. Nézzétek! :)
Ezt a dalt én ajánlottam a zene.hu -ra: http://www.zene.hu/cikkek/cikk.php?id=21171
Remélem tetszeni fog! :)
Az itt megnézheti a szerdai Michael Jacksonos beszélgetésünket: http://www.youtube.com/watch?v=GIViN0ezH1Y
Sokan kérdeztétek, hogy hol lehet kérni a dalaimat. Köszönöm, hogy szeretitek a zenémet, és segíteni akartok! :) A Juventus Rádióban a Soha még című számot lehet kérni, a Neo FM-en és a Class FM-en pedig a Melletted ébredeket. Alább egy kis segítséget találtok, a kívánság műsorok időpontját, és a telefonszámokat. :)
JUVENTUS Radió kívánságműsor:
Szombat, Vasárnap : 10 - 15 óráig
Telefon, SmS : 06-30-9-895-895
__________________________
A helyi rádiók is hihetetlenül fontosak, szóval azokban is bátran kérjetek egy-egy Noémi Virág számot! :)
Szedán, február 3-án az Interaktív vendége leszek, 17 óra körül, Michael Jackson This Is It! című dvd-jéről fogunk beszélgetni Zolával, LL Juniorral, és Horváth Tamással (Csillag születik). Nézzétek! :)
Ez az interjú Tapolcán készült velem, vasárnap, amikor ott léptem fel a Tapolca Musical Színpad előadásának keretein belül. Olvassátok el, a hóban úgysem jó kimozdulni! :)
www.helyilapok.hu/digitalcity/news/newsheading.jsp
Csütörtökön, január 28-án a Cool Live vendége leszek. Az adás 10.45-kor kezdődik, és három dalt fogok benne énekelni, valamint Zimány Lindával is beszélgetünk majd. Nézzétek! Remélem fel tudjuk majd YouTube-ra is tenni, hogy aki lemarad munka vagy suli miatt, az is megnézhesse! :)
Itt megnézhetitek a Fókusz Plusz riportját, rólam is szólnak benne néhány kedves szót: http://www.rtlklub.hu/video/81223
Itt pedig a múlt csütörtöki Interaktívnak azt a részét, amelyben Zolával és Sidivel viccelődtünk aktuális híreken: http://www.youtube.com/watch?v=yPZ9S_c9IYY
Nézzétek szombaton, január 23-án 19.00 órakor a Fókusz Pluszt az RTL Klubon, mert pár mondatban engem is meg fognak benne említeni! :)
Vasárnap, azaz január 24-én gyertek el a Tamási Áron Művelődési Központba, ha Tapolca közelében laktok, mert 15 órakor és 19 órakor a Tapolca Musical Színpad előadásai közben én is fellépek vendégként.
Ha pedig olvasni van kedvetek, akkor ajánlom ezt a cikket a figyelmetekbe. Köszönöm a rajongóimnak, akik szeretik a zenémet, foglalkoznak velem, és kiállnak mellettem. Nekik köszönhető ez az írás. :) http://www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/cikk/295055
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=36504
Vasárnap, január 24-én Tapolcán lépek fel, délután, és este, egy musical keretein belül. Jelentkezem még a részletekkel!
A mostani VIVA Chart Showban a Melletted ébredek már a 25. helyen áll. Drukkoljatok, hogy minél feljebb jusson az elkövetkező hetekben! :)
Csodás hír, hogy elkezdte egy igen nagy lefedettségű rádió, a Juventus játszani a Soha még című dalomat. Igaz nem ez a legfrissebb számom, de mégis nagyon örülök, mert eddig országos, vagy majdnem országos rádiókban nem nagyon hallhattatok engem. :)
Ha van kedvetek/időtök, kérhetnétek a dalaimat a Neo FM, a Class FM és a Juventus kívánságműsorokban! Sokat segítenétek abban, hogy slágerek legyenek a számaim. :) Az eddigi kislemezeim: Hiányzol, Soha még, Melletted ébredek, ezek közül bármelyiket kérhetitek. :)
Számítok rátok! :)
Mindenkinek köszönöm az üzeneteket, a jókívánságokat. Egy picit már jobban vagyok! :) Remélem, hogy jövő héten minden visszaállhat a normál kerékvágásba! Jó lesz újra belevetni magam a munkába, bár most, hogy itthon voltam, több időm jutott szövegírásra, gondolkodásra! :) Remélem ti nem vagytok betegek! Vigyázzatok magatokra!
Sajnos ma mégsem láthattok a VIVÁ-n, mert a nem múló torokgyulladásom miatt le kellett mondanom. :( Drukkoljatok, hogy most már hamar felépüljek! :(
Hétfőn, január 11-én 17.00 órakor a VIVA Interaktív vendége leszek. Ezúttal egy kicsit komolyabb lesz a téma: lesz-e világháború 2010-ben. Nostradamus jóslata szerint igen. A beszélgetésben még Király Viktor és Bársony Bálint vesznek részt. Nézzétek! :)
http://www.youtube.com/watch?v=4Tmlc0FGve0
Ezt a számot még decemberben vettük fel Zolával, a VIVA műsorvezetőjével. A címe Let Me Love You, és egy feldolgozás. Zola girátozik, én pedig énekelek a dalban. A szüleink kapták tőlünk ajándékba karácsonyra. Remélem nektek is tetszeni fog, írjátok meg a véleményeteket! :)
2009 számomra egy csodálatos év volt! Erről bővebben itt olvashattok: www.zene.hu/20091216_noemi_viragnak_mozgalmas_eve_volt
Azt kívánom, hogy mindannyian legyetek nagyon boldogok 2010-ben! :)
Ezzel a videóval kívánok nektek boldog karácsonyt!
http://www.youtube.com/watch?v=MbmLqo_3j3U
Többen szerettétek volna még egyszer hallani a Hallelujah című dalt, most megtehetitek. :) Hallelujah és utána beszélgetés Adával és Zolával itt: http://www.youtube.com/watch?v=GuDu7Yl9_30
Itt pedig meghallgathatjátok, megnézhetitek csak a Hallelujah-t: http://www.youtube.com/watch?v=Mk-8X1m7ajA&feature=autofb
Pénteken, december 18-án 14.00 órakor a Cool Live vendége leszek, utána pedig 15.00 órakor a VIVA Interaktív chatben kérdezhettek tőlem.
Vasárnap, december 20-án pedig 14.15-kor láthattok a Teletonban, szintén a VIVÁn, ahol egy dalt is el fogok énekelni, valamint odaadom a klubtalálkozón összegyűlt pénzt. Nézzétek! :)
Egy kis karácsonyi olvasnivaló:
http://www.zene.hu/20091216_noemi_virag_a_ferjevel_tolti_a_karacsonyt
Egy kis év összegzés:
http://www.zene.hu/20091216_noemi_viragnak_mozgalmas_eve_volt
Mindenkinek nagy köszönet, hogy eljött a klubtalálkozóra! Csodásan éreztem magam! :) Képeket is fogunk feltenni később, a facebookon már most is van néhány: www.facebook.com/noemiviragmusic
A ma reggeli RTL Klub gospel szólóm ezen a linken megtekinthető: www.rtlklub.hu/karacsony/videok/77887
A héten nagyon elfoglalt napok következnek.
Kedd: Fellépés, 15.30, Hilton, WestEnd City Center
Csütörtök: Fellépés, Sportkarácsony, 15.30, Körcsarnok
Péntek: VIVA Interaktív, Sztár chat, 15.30
Vasárnap: VIVA Teleton, interjú és énekelek is, 14.15
December 13-án, tehát most vasárnap az IF Kávézóban (Ráday u. 19.) gyűlünk össze fél 4-kor, hogy együtt várjuk a karácsonyt. Ünnepi és saját dalokkal készülök nektek, és Szilárd (Quimby együttes) és Zola (VIVA TV) lesznek a segítségemre a zenélésben. :) Az esemény weboldala:
http://hu-hu.facebook.com/event.php?eid=189538599020&ref=ts
Bővebben a találkozóról itt olvashattok: http://mymusic.hu/20091207_noemi_virag_quimby_es_viva_erdekes_kombinacio
Lesz minden, zenélés, közös képek, megvehetitek az albumot, lehet nyerni plakátot meg kislemezt, és még a VIVA TeleTonra is gyűjtünk. Mindenkit nagy szeretettel várok! :)
Az egyik RTL-es szólómat ezen a linket megnézhetitek: http://rtlklub.hu/karacsony/videok/77029 Remélem tetszik! :) Egyébként az összes videót meg tudjátok nézni napról napra itt: http://rtlklub.hu/karacsony
Már csak pár nap a Noémi Virág Klubtalálkozóig, hiszen december 13-án az IF Kávézóban gyűlünk össze fél 4-kor, hogy együtt várjuk a karácsonyt. Ünnepi és saját dalokkal készülök nektek, és Szilárd (Quimby együttes) és Zola (VIVA TV) lesznek a segítségemre a zenélésben. :)
Sok minden történik mostanában velem. :) A blogbejegyzéseimből mindenről értesülhettek! Itt találjátok: http://www.facebook.com/noemiviragmusic?v=app_2347471856
Csütörtökön, azaz december 3-án a VIVA Interaktív vendége leszek 3/4 5 után. Téma: olyan karácsonyi ajándékok, amiket saját magunk készítünk. Ez egy nagyon jó téma, mert imádok meglepetéseket készíteni a családomnak! Nézzétek! :)
És ne feledkezzetek meg a klubtalálkozóról, valamint a Gospelstars-ról az RTL Klubon. :)
Továbbra is láthattok minden nap az RTL Reggeliben, bár a szólók időpontját variálták, szóval még nem tudom biztosan, hogy az én szólóim mikor kerülnek adásba. Majd szólok, de azért nézzétek! :)
A tegnapi közös dal, valamint egy rövid kis cikk a produkcióról megtalálható itt: http://www.rtlklub.hu/musorok/reggeli/cikk/293231
Amit ne feledjetek: Klubtalálkozó, december 13., 15.30, IF Kávézó! A találkozón a Teleton javára gyűjtünk, belépő természetesen nincs, de aki tud, járuljon hozzá a Tűzoltó Utcai Klinika gyerkőceinek gyógyulására szervezett gyűjtéshez! A Noémi Virág Klub felajánlását december 20-án fogom átadni a VIVÁn a Teleton Hétvége keretein belül. :)
A legutóbbi blogbejegyzésem: www.facebook.com/note.php
November 30. és december 24. között minden nap láthattok az RTL Reggeli Minden nap karácsony című rovatában. Legtöbbször a kórus tagjaként, kétszer pedig szólót is énekelek. A szólódalaim időpontja: december 1. és december 14. További szólóénekesek: Balássy Betty, Tóth Gabi, Wéber Helga, Éliás Jr., Roy, Ádok Zoli, Varga Feri és Serbán Attila. Nézzétek, készüljünk együtt a karácsonyra! :)
Ma a Fiatalok Az Élet Küszöbén (FÉK) kávéházi estjén lépek fel, Budapesten, a Kinizsi u. 2-6. szám alatti kollégium Africafe nevű kávézójában. Részletek: www.tulelocsomag.hu
Gyertek! :)
Aki a pénteki adást nem látta, amiben Zolával zenéltünk, az itt megnézheti, bár a hang kicsit csúszik: www.youtube.com/watch
Vagy itt, de itt meg a kép csíkos egy kicsit :) www.vivatv.hu/galeriak/839-ajanlok/videok/4136-legyel-te-a-rendezo
Remélem tetszik! :)
Aki a héten nem látta a Twilight napot a VIVÁn, és benne engem, az, kezdve ezzel a videóval, megnézheti itt: http://www.youtube.com/watch?v=uh7Idta8WKM mellette megtaláljátok a további részeit is, az interjúban/játékban velem együtt SP, Lola és Molnár Tomi vett részt.
Zolával való utcazenélésünket pedig ezen a linket nézhetitek meg: http://www.vivatv.hu/galeriak/839-ajanlok/videok/4136-legyel-te-a-rendezo
Az első részből kiderül, hogy milyen, amikor Zola és Noémi Virág pénzt gyűjtenek a Nyugati téren. :) Tehát holnap, november 20-án pénteken 5 és fél 6 között láthatjátok a VIVÁn. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kisfilm, az biztos, hogy a helyszínen nagyon jól éreztük magunkat. :)
Holnap, azaz november 18-án szerdán délután 5 körül az Interaktív vendége leszek a VIVÁn. Téma: Alkonyat és Újhold. :) Mint azt már sokan tudjátok, odavagyok a Twilight Sagáért, már mind a négy kötetet olvastam (angolul, mert magyarul még sajnos a Breaking Dawn nem jelent meg, viszont az Eclipse már igen, úgyhogy ha nem olvastátok, nagyon ajánlom a figyelmetekbe!!!), és holnap további rajongókkal találkozhatok a VIVA stúdióban, úgyhogy remélem izgalmas beszélgetés kerekedik majd belőle. Csütörtökön pedig premier előtti vetítésre megyek, nagyon várom!!! Holnap nézzetek, ha tudtok! :)
Hála Briginek, felkerült a netre a pénteki Cool szereplésem. :) Köszönöm! :)
Aki nem látta, most bepótolhatja: http://www.youtube.com/watch?v=5WOFLpteN6E
...az ezen a linken elolvashatja az interjú alapján készült összefoglalót. :) http://cooltv.hu/articles/coollive/8411
A Melletted ébredek klipet pedig továbbra is itt nézhetitek meg:
Jó hétvégét!!!
Holnap, azaz november 13-án pénteken a Cool Live vendége leszek. A Melletted ébredekről fogunk beszélgetni, és le is adják a videót, úgyhogy ha tudjátok, délután 2 körül nézzétek a Cool-t! :)
Addig a klipet itt tudjátok megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=hVstGMulGt8
Aki lemaradt a VIVA premierről, az itt megnézheti a klipet. Remélem tetszik. :)
Holnap, azaz november 10-én háromnegyed 5 körül nézzétek mindenképp a VIVÁ-t, mert végre bemutatják az új videóklipemet, amit a Melletted ébredek című számhoz forgattunk. Zolával arról is beszélgetünk, hogy hogyan készült a klip, miért ezt a dalt választottuk, és hogy tetszik a végeredmény. Nagyon izgatott vagyok, hogy mit fogtok szólni hozzá, írjátok meg, várom! :)
A VIVA TV weboldalán olvashattok a Melletted ébredek klipforgatásról egy cikket, valamint galériát is találtok hozzá, amennyiben itt még nem néztétek volna eddig meg a képeket. :)
http://vivatv.hu/cikkek/48-ujdonsagok/4005-noemi-virag-noies-oldala
Már valószínűleg észr
evettétek, hogy ha feljöttök az oldalra, a Soha még helyett a Melletted ébredek című szám csendül fel. Ezentúl ez a dal is megtalálható a playerben, hallgassátok, szeressétek! :)
A Fotók menüpontban megnézhettek néhány képet, ami a Melletted ébredek klipforgatáson készült. Klippremier novemberben!!
A Zene menüpont alatt pedig már látható a Melletted ébredek kislemez borítója. Remélem tetszik! :)
A blog bejegyséseimet, képeket, extrákat, valamint a Noémi Virág Klubot a Facebook közösségi portálon megtaláljátok, az alábbi címen: http://facebook.com/noemiviragmusic Mindenkit szeretettel látunk!
Tegnap a VIVÁban nagyon jól éreztem magam, köszönöm mindenkinek, aki szorított nekem, hogy Zola mellett megálljam a helyem! :)
Aki nem látta az Interaktívot, a chat első részét itt: www.youtube.com/watch a második részét pedig itt www.youtube.com/watch nézheti meg.
Zolával énekeltünk is egy rövidet, az is felkerült youtube-ra: www.youtube.com/watch
Tegnap leforgattuk a harmadik videóklipemet, a Melletted ébredek című számhoz. Nagyon várom a végeredményt, és leginkább azt remélem, hogy nektek is tetszeni fog majd! Néhány héten belül már láthatjátok! :) Bővebb beszámoló a blogbejegyzéseim között található: http://www.facebook.com/noemiviragmusic#/note.php?note_id=162770713837&ref=mf
Hétfőn egész adás alatt láthattok az Interaktívban, a VIVÁn. Először chaten kérdezhettek tőlem, utána pedig Zola társműsorvezetője leszek. Tehát október 26-án hétfőn 15.00 és 17.30 között nézzetek! :)
Mindenkinek nagyon szép hosszú hétvégét kívánok! :)
Holnap forgatjuk a Melletted ébredek című dalhoz a klipet. Ez egy teljesen más jellegű videó lesz, mint a Hiányzol vagy a Soha még, de nagyon várom, és bízom benne, hogy mindenkinek tetszik majd. Mivel a saját számaim közül ez a kedvencem, ezért aztán még inkább szeretném, hogy tökéletesre sikerüljön. :)
Addigis a fotók menüpont alatt megnézhetitek a klubtalálkozón készült képeket.
Drukkoljatok holnap! :)
Hamarosan itt is találtok új képeket, addig pedig a meg tudjátok nézni a klubtalálkozóról készült fotókat és a beszámolómat a hivatalos Facebook oldalamon. :)
www.facebook.com/noemiviragmusic
Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Remélem, hogy tetszettek a dalok, amiket énekeltem, és azt is, hogy karácsony előtt összejön még egy klubtalálkozó. Én nagyon jól éreztem magam! :) És köszönöm azt a sok ajándékot is, amit hoztatok nekem, megérdemlem egyáltalán? :)
Itt találtok egy bővebb beszámolót: http://www.facebook.com/noemiviragmusic#/note.php?note_id=155178013837 Valamint mindenkit bíztatok, hogy töltse fel a képeket, amiket készített, a Facebook oldalamra, vagy küldje el nekem emailben, és én feltöltöm. Hamarosan itt a weboldalon is megtaláljátok majd a képeket, ha összegyűlt mind. :)
Mint azt már biztosan tudjátok, október 11-én 16.00 órakor a Ráday utcában található IF Kávézóban összegyűlünk az első NV klubtalálkozóra. Itt olvashattok róla: http://zene.h/20091007_kozel_engedi_magahoz_a_rajongoit_az_enekesno
Itt pedig megnézhetitek a mai Cool interjút, amiben szintén beszélgettünk a vasárnapról, valamint adás végén felköszöntöttek. :) http://www.youtube.com/watch?v=N99P-WxOGBM
Martinnak, aki pedig egy rajongói oldalt üzemeltet, gratulálok, mivel a mai napon a gportal főoldalán a szerkesztő ajánlatának első helyére sikerült a sitetal felkúsznia! :) http://www.noemi-virag.gportal.hu/ Diának is van egy NV oldala, azt is érdemes megnézni, nagyon szuper, neki is gratulálok! :) www.nvirag.gportal.hu


Az októberi Tini Lady magazinban két oldalas beszámolót találtok az Anastacia koncertről. A Star magazin e heti számában pedig gyerekkori képeket láthattok rólam. Pénteken, október 9-én a Cool Live vendége leszek, 14.00 óra körül.
Vasárnap, október 11-én 16.00 órakor pedig Noémi Virág klubtalálkozó Budapesten, a Ráday utcában található IF Kávézóban, ne felejtsétek el, gyertek, érezzük jól magunkat! :)
Végre megvan a helyszín és az időpont, készüljetek! Mindenkit szeretettel várunk, akinek tetszik a zeném, vagy szeretne egy jót beszélgetni, új emberekkel megismerkedni. Október 11-én, vasárnap 16.00 órakor az IF Kávézóban gyűlünk össze Budapesten, a Ráday u. 19-ben, egy délutáni klubtalálkozó erejéig. Fogok nektek énekelni, gitározni, zongorázni... Sőt, ha még nincs meg, a helyszínen megvehetitek a Mindennapok című lemezemet! :) A belépés díjtalan, mindössze egy üdítő, vagy bármilyen ital/étel fogyasztását kérte tőlünk a hely tulajdonosa. Szerintem nagyon jó hír, hogy találkozunk, ráadásul egy ilyen központi helyen, mint a Ráday utca! Nagyon várom! A kávézót itt megnézhetitek, hangulatos, aranyos, vidám: http://ifkavezo.hu/
Kérlek, ha már biztosan tudjátok, hogy jöttök, akkor írjatok egy emailt nekem!
Hétfőn, október 5-én pedig a VIVÁban láthattok fél 5 után, az Interaktívban. Egy felszínesnek tűnő, de annál fontosabb kérdésben foglalok állást: szerintem ajánlott-e a szoláriumozás 18 éven aluliak számára. Nézzétek, és megtudjátok! :)
Beindítottam egy blog jellegű jegyzetsorozatot, egyelőre a Facebook-os zenei profilomon, amit remélhetőleg már mindenki ismer, de aki nem, az nézze meg gyorsan! :) http://www.facebook.com/noemiviragmusic
Ezeket a jegyzeteket az is elolvashatja, aki nem tagja a Facebook közösségnek, vagy nem rajongója a Noémi Virág zenei oldalnak. Megtaláljátok a bejegyzéseket az üzenőfalon, illetve bal oldalt az utolsó dobozban összefoglalva, valamint ezen a linken közvetlenül: http://www.facebook.com/notes.php?id=11021925046
Jó olvasást kívánok! :)
Néhány amatőr videó felkerült youtube-ra a szeptember 6-i Anastacia koncert előtti vendégszereplésünkről. Íme az egyik: http://www.youtube.com/watch?v=dyl7c1Rgngk Persze nem olyan, mint élőben, de azért remélem tetszeni fog. :)
Budapestiek készüljetek! Illetve azok is, akik hajlandóak a fővárosba utazni egy jó buli kedvéért! Októberben minikoncerttel egybekötött rajongói találkozót tartunk! Részletek később. :)
A mai napon meghalt Pufi, az én kis nyuszim. Ti, akik ismertek, tudjátok, hogy mennyire szeretem az állatokat, és hogy közülük is a sajátjaim állnak hozzám a legközelebb. A nyuszimat onnan is ismerhetitek, hogy a Soha még klipemben látszik pár másodpercre, egy kislány viszi az ölében. Nos, Pufi már nincs közöttünk, rettentően fog hiányozni!
Más állatokon viszont még segíthetünk, kérlek terjesszétek a hírt, akinek tudjátok, hogy Szende még mindig gazdit keres! http://www.zene.hu/20090613_noemi_virag_egy_hontalan_kutya_mellett_kampanyol
A hétvégén pedig egy állatokkal kapcsolatos rendezvényre megyek, nagyon várom, remélem lovagolhatok is majd. :) Aki Lébény közelében lakik, vagy épp arrajár, nézzen be vasárnap! :) http://zene.hu/20090923_noemi_virag_is_ott_lesz_a_fogathajto_kupan
Holnap, azaz 23-án szerdán 13.20-kor a Cool Live vendége leszek. A téma pedig az lesz, hogy eddig hogyan alakult a pályám és hogyan tovább.
Utána szintén holnap 17.00 órakor a VIVA TV-ben láthattok, az Interaktívban, ahol Bruce Springsteen 60. szülinapját ünnepeljük, és talán még dalra is fakadok. :)
Szintén a jövőt boncolgatja egy interjú, ami a napokban több helyen is megjelent velem, többek között itt:
http://www.tininews.hu/index.php/interjuk/sztarok/778-noemi-virag-mar-a-jovre-koncentral
A kiadóm bevonásával megszületett a döntés, a következő kislemez és videóklip a Melletted ébredek című dalból fog készülni. Ez a szám az én személyes kedvencem a Mindennapok című lemezemről, saját szerzeményem. Aki még nem ismerné, itt bele lehet hallgatni: www.youtube.com/watch
Szívből remélem, hogy tetszik nektek! Várom a véleményeteket! :)
A Facebook nevű közösségi oldalon már nagyon régen vezetek egy Noémi Virág zenei oldalt, erről már itt is beszámoltam, és az oldal alján található F ikonra rákattintva át is tudtok kattintani oda. Most ismételten meghívlak titeket, hogy gyertek, nézzetek be oda, mert ott bármit tudtok kommentálni, feltölthetitek saját készítésű képeiteket, és találkozhattok másokkal is, akik szeretik a zenémet. A link nagyon egyszerű: www.facebook.com/noemiviragmusic
Várlak titeket szeretettel! :)
A Soha még című dalom 1. helyre lépett ma a VIVA Chart Showban, a VIVA hivatalos listáján! :) Ez csodás hír, nagyon boldog vagyok!
Ne feledjétek, a Star magazin mostani számában főzési és étkezési szokásaimról mesélek két oldalon. :)
A mai battai fellépésen egyébként nagyon jól éreztem magam, köszönöm mindenkinek, aki ott volt! :)
Holnap, azaz szeptember 12-én 18.00 óra helyett 17.00 és 18.00 óra között lépek fel Százhalombattán, a Battai napokon, a Rendezvénysátor nevű helyszínen, a Rádió 6 Roadshow vendégeként.
Ma, szeptember 11-én 15.00 órakor a VIVA vendége leszek, chaten kérdezhettek tőlem. :)
A Star magazin mostani számában pedig 2 oldalon olvashattok az étkezési és a főzési szokásaimról. A fotókon pedig Csepregi Évával együtt szerepelek. :)
Ma már megtaláljátok a vasárnapi képeket a "fotók" menüpont alatt. Egy videó pedig itt látható http://www.youtube.com/watch?v=p5AmPdQ1Izo, amatőr felvétel, de szerintem egész jól sikerült. :)
Ne feledjétek, hogy pénteken, szeptember 11-én Sztár Chat a VIVÁ-n 15.00 órakor velem! :) Hiszen a Soha még jelenleg 2. helyen áll a VIVA Chart Showban!!!
Szombaton, szeptember 12-én pedig fellépek Százhalombattán a Battai napokon, a Rendezvénysátor nevű helyszínen, a Rádió 6 Roadshow vendégeként.
Aki még nem látta a beszámolómat, kicsit lejjebb megnézheti, egy közös képpel, ahol Anastacia épp a Mindennapok című lemezemet szorongatja. :) Olvasnivalót itt találtok: http://zene.hu/20090907_exkluziv_meg_sokaig_felemlegetik_noemi_viragnak_a_tettet
További képeket holnaptól itt a weboldalamon lehet megnézni, illetve facebook-on regisztráltak már most is láthatják: http://facebook.com/noemiviragmusic
Ezen a héten minden visszatér a normális kerékvágásba, nem is baj, szusszanok kicsit. :) Pénteken azonban még láthattok a VIVA Interaktívban, 15.00 órakor a Sztár Chat rovatban. Szombaton, 12-én pedig fellépek Százhalombattán a Battai napokon, a Rendezvénysátor nevű helyszínen, a Rádió 6 Roadshow vendégeként.
Hol is kezdjem?? A tegnap este egyszerűen zseniális-fantasztikus-csodálatos volt! Anastacia egy felejthetetlen és lehengerlő előadó! A koncert előtt találkoztam vele, és beszélgettünk egy kicsit, nagyon jó a humora, és végtelenül kedves! Érdemes megnézni, a csatolt képen épp az én Mindennapok című lemezemet szorongatja! :) Ez kellőképpen feltüzelt engem, és amikor mi előzenekarként színpadra álltunk, mindent beleadtunk. A közönségnek hálával tartozom, mert nyitottan és jókedvvel fogadtak, és nagyon jó buli kerekedett már az elejétől! Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, és hallgatta a zenénket, de annak is, aki drukkolt! Elképesztően sokat jelent nekem!!! Aztán Anastacia színpadra lépett, és életem egyik legjobb koncertjét láttam! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy része lehettem a műsorának!!!
Ma, tehát hétfőn láthattok már egy élménybeszámolót a Cool TV-n is velem, méghozzá a Cool Live műsorban, 13.20-tól! :)
Ma van az Anastacia koncert, ahol mi leszünk az előzenekar, annyit készültem és már nagyon várom!!! :) Drukkoljatok!!!
Holnap mindenképpen beszámolok itt is, de a Cool Live című műsorban is láthattok, holnap, azaz hétfőn 13.20-kor kezdődik a Cool TV-n.
A Viva Chart Shown pedig 2. helyen áll a Soha még, nagyon boldog vagyok!!! :)
Tegnap az RTL-ben zenéltünk Dandó Zolikával, és aki nem látta, itt megnézheti a három dalt:
http://www.youtube.com/view_play_list?p=098EB9D09A6D756B
Ma a Népligetben, a SzeptEmber Feszten lépek fel 19.10-kor. De előtte még a VIVA Interaktív vendége leszek, 17.00 órakor. Remélem találkozunk! :)
Csütörtök, szeptember 3., reggel: RTL Klub Reggeli című műsorában zenélek, Dandó Zolikával 3 dalt fogunk játszani
Csütörtök, szeptember 3., 16.30: Hír TV Paletta című műsorának leszek a vendége, ismétlés: péntek 6.00 és 13.30
Péntek, szeptember 4., 17.00: VIVA TV Interaktív című műsorában beszélgetünk a készülődésről
Péntek, szeptember 4., 19.00: A SzeptEmber Feszt rendezvényen lépek fel Budapesten, a Népligetben
Mint azt már biztosan tudjátok, ezen a héten, szeptember 6-án van az Anastacia koncert, amelyen előzenekarként leszek vendég. A következő napok tehát nagyon izgalmasak lesznek, próbálok, rohanok, készülök. :) Ezért csináltam ezt a kis összefoglalót, hogy ne maradjatok le semmiről.
Remélem, hogy pénteken a Népligetben találkozom néhányotokkal, és annak is hihetetlenül örülnék, ha minél többen el tudnátok az Anastacia koncertre is jönni! Nagyon várom, izgatott vagyok! De aki nem jut el, annak el fogok mindent mesélni! :)
A nyár vége felé kielemezzük, hogy mi is történt ebben az évszakban.
Ebben a témában olvashattok rólam egy interjút itt: http://www.zene.hu/20090824_noemi_virag_almai_megvalosultak
Ez a fotó pedig szintén ezen a nyáron készült rólam, a csodálatos Bécs városában. :)
Ma az RTL Klub Fél Kettő című műsorának vendége voltam. :) Aki lemaradt róla, itt megnézheti: http://www.rtlhirek.hu/video/67134
Kedden délután 13.30-kor az RTL Klub Fél Kettő című magazinműsorában láthattok.
A mostani Star magazinban a kedvenc ruháimmal szerepelek, nézzétek meg! :)
Egyébként a mai napon van az első házassági évfordulóm, és örömmel jelentem, hogy nagyon boldogok vagyunk!
Augusztus 22-én szombaton 18.00 órakor Keszthelyen a szabadtéri színpadon lépek fel. Ha minden igaz, ez ott van a Városi Strand mellett, a mólónál.
Augusztus 23-án vasárnap 17.30-kor pedig Bonyhád szabadtéri színpadán lépek fel, a Fortuna Road Show utolsó állomásán.
Remélem minél többen el tudtok jönni, és nagy bulikat csapunk! :)
Szombaton, augusztus 15-én a szegedi Rádió 88 rádióban hallhattok velem egy interjút 12 és 13 óra között a Magyarórában. Online: www.radio88.hu
Hétfőn, augusztus 17-én délután 14.30-kor a Cool Live című műsorban leszek az egyik vendég a Coolon. Müller Attival és Zimány Lindával már az IM fotózáson jól összerázódtunk, a hétfői műsorban az Anastacia koncertről beszélgetek velük majd.
Nézzétek meg a mostani Tini Lady Magazint, amiben három oldalas interjút olvashattok velem, valamint az IM-et, amiben egy divatfotó sorozatban láthattok.
Az utóbbi napokban minden a szeptember 6-i Anastacia koncertről szól, az arra való felkészülésről. Köszönöm, hogy olyan sokan gratuláltatok, és szurkoltok nekem, hogy a világsztár énekesnő előadását egy jó hangulatú kis bulival vezessem fel. A koncertről ma 14.35-kor a szolnoki Aktív Rádióban hallhattok velem interjút. Online itt tudjátok követni: http://aktivradio.hu/
Amíg újabb hírekkel jelentkezem, nézzétek meg a mostani Tini Lady Magazint, amiben három oldalas interjút olvashattok velem, valamint az IM-et, amiben egy divatfotó sorozatban láthattok Zimány Lindával, SP-vel és Müller Attilával.
Szombaton, augusztus 15-én pedig a szegedi Rádió 88 vendége leszek 12 és 13 óra között a Magyarórában. Online: www.radio88.hu
Ma este fél 9-től a szegedi Rádió Plusz vendége leszek, az Estkultúra című műsorban. Hallgassatok online is! :) www.radioplusz.fm
Köszönöm szépen a rengeteg gratulációt, ami azzal kapcsolatosan érkezett, hogy Anastacia előzenekara leszek! Jól esik, hogy mellettem álltok! :)
Már egy ideje tudhattátok, hogy titkolok valamit, hát eljött az ideje, hogy megtudjátok az igazságot! A szeptember 6-i budapesti Anastacia koncerten én leszek a vendég, zenekarommal együtt lépek a SYMA színpadára, hogy előadjuk a Mindennapok legjobb dalait és megteremtsük a világsztár énekesnő előadásához a jó hangulatot. Hihetetlen lehetőség ez nekem! Maga Anastacia választott a sok hazai jelentkező közül, mert úgy gondolta, hogy sok bennünk a közös, hogy én is egy erőteljes szólóelőadó vagyok, egy igazi nő, akárcsak ő. A megtiszteltetés számomra hatalmas, hiszen Anastacia tehetsége és világhíre megkérdőjelezhetetlen!
Részletek később! :)
Addig is hallgassatok hétfőn Szegeden a Rádió Pluszon este fél 9-től az Estkultúra című műsorban. Aki nincs Szegeden, az se hagyja ki online! :) www.radioplusz.fm
Mostanában több rádiónál is vendégeskedtem, ahol a Soha még című számomról beszélgettünk. Holnap 10 órakor Egerben leszek a Rádió Eger vendége, de azt nem tudom sajnos megmondani, hogy élő-e az adás. Viszont jövő héten két szegedi rádióban is hallhattok majd, 10-én hétfőn, és 15-én szombaton. A pontos időpontot és részleteket még később megírom! :)
Ma negyed 5-től az Alisca Rádió vendége leszek Szekszárdon! Aki ott van, hallgasson! :) Aki pedig nincs ott, az hallgasson online! :) Ehhez segítség: http://www.alisca.hu/
Jó hétvégét mindenkinek!
Vége a nyaralásnak! Annyira fantasztikusan éreztem magam!!! Hihetetlen jó volt! Mondjuk végig tömtem magamba a tésztákat, meg égettem magam a napon, de azért sikerült épségben megúsznom az utazást! Később majd még mutatok képeket, addig is itt ez az egy. Ha valaki csodálkozott, hogy miért nem frissült semmi egy hétig, hát ezért! :)
Ha van kedvetek olvasni rólam egy kicsit, itt találtok egy hosszabb cikket: http://kepmas.hu/index.php?id=tudom__hogy_elek
Július 26-án 17.30-kor a Furtuna Road Show vendégeként lépek fel, a helyszín: Szelidi-tó strand. Remélem minél többen el tudtok jönni, és akkor találkozunk!
Addig pedig nézzétek a Soha még klipjét, a VIVÁn, vagy az itt, a videók menüpont alatt! :) És kövessetek Twitteren! :)
A héten még láthattok péntekig minden nap a Megállóban, a VIVÁn. 9 és 14 órakor. És mivel a klipet is játsza már a csatorna, ezért nézzétek bátran! :)
Amíg a klip fel nem kerül ide, a videók menüpont alá, addig a neten továbbra is itt tudjátok megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=nS63wdSrUh4
A VIVA TV tegnap bemutatta a Soha még című, vadonatúj klipemet. Aki lemaradt róla, itt megnézheti: http://www.youtube.com/watch?v=nS63wdSrUh4
Ezenkívül ne feledjétek, hogy mától 5 napon át a Hőálló Megálló vendége leszek, szintén a VIVÁn! :)
Szóval ahol láthattok, hallhattok:
Juventus Rádió, Sztársáv: június 11. szombat, 11.00 óra
Danubius Rádió, Hajrá magyarok!: június 12. vasárnap, 22.00 óra
VIVA Hőálló Megálló: június 13. hétfőtől 5 napon át, 9.00 és 14.00 óra
Valamint a VIVA hétfőtől vetíti a Soha még című új videoklipemet! Legyetek résen, hogy mihamarabb lássátok, aztán pedig várom a véleményeket! :)
A Megálló forgatáson, Keszthelyen, nagyon jól éreztem magam. Utána még strandoltunk estig. Adásban július 13-tól lesz látható a műsor, 5 napon keresztül. Minden nap 9.00-től 10.00-ig tart, illetve délután 14.00 és 15.00 óra között ismétlik. Nézzétek! :)
Aki pedig inkább rádiózna, az is találozhat velem. Július 11-én, szombaton, délelőtt 11 óra után a Juventus Rádió Sztársáv című műsorának leszek a vendége. Július 12-én, vasárnap este 10 után pedig a Danubius Rádió Hajrá magyarok! című műsorában beszélgetek Abaházi Csabával.
Keszthelyen forgat a VIVA stábja július 4-én, szombaton délelőtt, és én leszek a vendég. Remélem ott találkozunk! :)
Egyébként pedig nagy hírem van! Elkészült a Soha még klip!!! Drukkoljatok, hogy a VIVA mihamarabb műsorra tűzze, és akkor ti is megnézhetitek, illetve akkor már itt, a weboldalon is fent lesz.
Továbbra is ott vagyok Facebookon és Twitteren, a lap alján található két kis ikon segítségével könnyedén át tudtok menni bármelyikre! :)
Holnap kész a Soha még klip, nagyon izgatott vagyok, mert még én is csak a werkfilmet láttam. Remélem, hogy mihamarabb a VIVA is elkezdi játszani!
Sokan talán már tudjátok a VIVÁ-ról, hogy június 4-én Keszhelyen leszek, a Megálló forgatásán. Biztos nagyon vicces lesz, a strandon, reméljük az idő is kedvez majd nekünk! Remélem minél többen el tudtok jönni!
Mint már korábban említettem, Facebookon zenészként jelen vagyok. Itt könnyedén lehet nekem írni, képeket kommentálni, zenét hallgatni - ha rajongókká váltok. Valamint a Twittert is elkezdtem használni, így naponta tudtok értesülni arról, hogy épp mi történik velem! :)
Örömmel jelentem, hogy már megtalálhattok a Twitteren! http://twitter.com/noemivirag
Össze fogom magam szedni, és minél gyakrabban beszámolok arról, hogy éppen mit csinálok! Keressetek meg és kövessetek! :)
Ja és még valami! A Facebookon már nagyon régen fent vagyok, mint Noémi Virág, ez egy különálló oldal a személyes oldalamtól. Itt szoktam frissíteni a zenémmel kapcsolatos dolgokat, képeket, videókat töltök fel. Nézzetek be oda is, ha a Facebookon jártok, ha rajongóvá váltok, akkor mindig értesültök a friss infókról! Vagy keressetek rá arra, hogy Noemi Virag, vagy írjátok be címnek ezt: http://www.facebook.com/pages/Noemi-Virag/11021925046
Szép napot!
Végre van mit nézegetni! Megismerhetitek a Soha még klipforgatást a videók és a fotók menüpontok alatt. Jó böngészést kívánok, remélem tetszeni fog!
A klip is hamarosan kész lesz! Természetesen időben szólok! :)
Holnap, azaz június 23-án a Cool "I Love Balaton" című műsorának a vendége leszek. Az adás 13.25-kor kezdődik. Zenélni fogok, 3 dalt adok elő. Ha tudjátok, nézzétek! :) Ne haragudjatok, hogy csak most szólok, de én is csak most tudtam meg! :)
A mai napon felkerül youtube-ra a Soha még werkfilm, hamarosan itt, a videók között is meg tudjátok majd nézni. :)
A klipet! És a képeket 1-2 napon belül már ti is láthatjátok! :) Addig íme egy, ami vasárnap készült a forgatáson.
Már alakul a Comet mappa a képeknél. Egy-két fotó még hiányzik, de azért nézegethetitek már. :) Itt minden olyan fotó megtalálható, ami a Comettel kapcsolatban készült rólam/rólunk.
Ha minden jól megy, akkor pedig a héten már a klipes fotókat is láthatjátok! Addigis íme egy kép, ami múlt héten készült Lindáról meg rólam, a Cool Liveban. :)
A tegnapi nap csodálatos volt! Egyszerűen hihetetlen időnk volt végre, a hely gyönyörű, rengetegen jöttek segíteni, és úgy ahogy van, az egész nap tökéletesre sikerült! Köszönöm szépen mindenkinek, aki ott volt, és részt vett abban, hogy a klip minél szebb legyen! Remélem, hogy a Soha még video olyan vidám hangulatot fog visszaadni, amilyet tegnap átéltünk együtt! KÉPEK HAMAROSAN! Addig mindenkinek jó pihenést kívánok! :)
A természet végre kegyes velünk, és szép időt ad a hétvégére!!! Így vasárnap, június 14-én leforgatjuk a klipet a Soha még című számhoz. Budapesten a Lágymányosi Öbölben lesz a forgatás (www.obol.hu), vasárnap egész nap. Nyári mókázós-parkos-vidám klip lesz, rengeteg napsütéssel és még több statisztával, és arra gondoltam, hogy GYERTEK EL TI IS! Jó alkalom, hogy találkozzunk, szerepelhettek a klipben is, és együtt tölthetünk egy nagyon vidám napot! 10 körül kezdünk és estig fog tartani, de ha csak pár órára beugrotok, annak is örülnék! :) Remélem találkozunk ott! Aki nem tud jönni, az hétfőn itt olvashatja majd a beszámolómat! :)
Néhányan biztosan tudjátok rólam, hogy mennyire szeretem az állatokat, vannak kutyusaim, cicám és nyuszim. Ma Szendéről mesélek nektek egy picit. Szepi nevű testvérével kerültek hozzánk másfél éve, és hosszú hónapokon át próbáltunk nekik gazdit találni. De annyira félénkek voltak, hogy nem jártunk sikerrel. Azóta már nagyon sok mindenen keresztülmentek, voltak ideiglenes gazdinál, menhelyen, nálunk... Szepinek kb. egy hónapja találtunk gazdit, egy csodajó helyen. Ez viszont azt jelentette, hogy Szende egyedül maradt. Neki így most még nincs gazdija, de rettenetesen várja, hogy valaki befogadja. Jelenleg egy menhelyen van, ahol szeretik, de természetesen otthonra vágyik! Ha valakit érdekel, én magam viszem el hozzá Szendét, akár csak próbaidőre is! Nagy szükség van a segítségetekre! Szede kb. 4 éves, ivartalanított lánykutyus, közepes termetű, fekete, keverék. Most már sokkal bátrabb, és egy igazi gazdi mellett még inkább kibontakozhatna! Írjatok emailt, ha érdekel titeket! Nagyon várjuk, Szende meg én!
Szerdán a Cool Live című műsorban láthattok, méghozzá 13.30-kor.
Hamarosan pedig még több fotó kerül majd fel a Cometről, illetve video is, úgyhogy figyeljétek az oldalt! :)
A VIVA háromszor fogja leadni a hétvége folyamán a Cometet, méghozzá a következő időpontokban: péntek 19:30 - 22:00, szombat 19:30 - 22:30, vasárnap 15:30 - 18:30. Aki nem tud ott lenni csütörtökön, az a tévében bepótolhatja! :)
Fotó: VELVET - Szécsi István
Csodálatos volt a tegnapi nap! Annyit készültünk, vártunk, izgultunk, és végre eljött a nap! Ahogy azt már sokan biztos tudjátok, a Legjobb új előadó kategóriában SP vitte el a Comet gömböt. Nem lepődtem meg a győzelmén, és természetesen boldog lettem volna, ha én nyerek, de úgy érzem, hogy SP megérdemelten végzett az első helyen. Szóval remélem ti sem szomorkodtok!!! Utána viszont jött a fellépésünk, ami pont úgy sikerült, ahogy arról álmodoztunk Fruzsival és Tamarával! Annyira boldogok voltunk, mikor lejöttünk a színpadról, csak öleltük egymást, alig hittük el, hogy megcsináltuk! :) Nézzétek meg mindenképp! :)
A VIVA háromszor fogja leadni a hétvége folyamán a Cometet, méghozzá a következő időpontokban: péntek 19:30 - 22:00, szombat 19:30 - 22:30, vasárnap 15:30 - 18:30. Aki nem tud ott lenni csütörtökön, az a tévében bepótolhatja! :)
Csütörtökön az összes Comet jelölt - így én is - vendég lesz a VIVA Interaktívban. Este pedig Comet!!! Köszönöm, hogy annyian drukkoltok nekem! NAGYON JÓL ESIK!!! :) Várom a fellépésünket nagyon, meg persze kiváncsi vagyok, hogy ki lesz a Legjobb új előadó, csodás lenne, ha engem választanának, de már a jelölés is egy csoda számomra! :)
A VIVA háromszor fogja leadni a hétvége folyamán a Cometet, méghozzá a következő időpontokban: péntek 19:30 - 22:00, szombat 19:30 - 22:30, vasárnap 15:30 - 18:30. Aki nem tud ott lenni csütörtökön, az a tévében bepótolhatja! :)
A fotó egyébként az állatkertben készült, ahol múlt pénteken voltunk az új előadókkal, és mindenki hozta kedvenc zenészét. Én Szilárdot vittem... :) Itt nézhetitek meg a videót, és képeket is találtok! http://vivatv.hu/galeriak/2570-elefantot-etettek-a-muveszek/videok/2568-comet-2009-uj-eloadok
2 nap múlva VIVA Comet, és igazán nagyon várom! Annyira izgalmas, ma lesz a lányokkal az utolsó próbánk, a ruhám is már majdnem kész, és egyszerűen most minden a Comet körül forog! Köszönöm, hogy olyan sokan drukkoltok nekem, nagyon jól esik! :)
Remélem, hogy minél többen eljöttök, és ott találkozunk!
Ami rossz hír, hogy az eső miatt el kellett halasztanunk a klipforgatást, kérlek szurkoljatok, hogy jó idő legyen a hétvégén, mert akkor szeretnénk bepótolni! Addig pedig úgyis Comet lázban égek! :)
Megvannak a Comet játék nyertesei! Már el is küldtük a jegyeket! A szerencsések: Tápi Zsuzsanna, Budapest; Barnácz Mátyás, Budapest; Magony Enikő, Szombathely; Füleki Imre, Budapest; Pomázi Csenge, Budapest. Gratulálok nektek, találkozunk a Cometen!!
Köszönöm, hogy olyan sokan játszottatok, nagyon örültem, hogy ennyien aktivizáltátok magatokat! Remélem, hogy aki most nem nyert, legközelebb szerencsésebb lesz! :)
Izgalom izgalom hátán, mivel hétfőn forgatjuk az új videoklipet, aztán pedig csütörtökön Comet, úgyhogy most van bőven feladat! :) Drukkoljatok, hogy jó idő legyen hétfőn, és egy igazi napsütéses klipet tudjunk nektek csinálni! :) Aztán aki jön a Cometre, azzal ott találkozunk, aki pedig nem, az nézze majd a VIVÁn! :)
A mai napon elindul a Comet játék itt! Ha szeretnétek páros jegyet nyerni a VIVA Comet 2009 díjátadóra, akkor nem kell mást tennetek, mint a következő kérdésekre helyesen válaszolni, majd a válaszokat a Kapcsolat menüpont alatt található címre (Írj nekem!) elküldeni. A neveteket és a teljes postai címeteket is írjátok bele! A válaszokat május 27-én éjfélig várjuk, a nyertesek nevét pedig május 29-én pénteken olvashatjátok majd itt az oldalon! Játsszatok minél többen, alig várom, hogy írjatok!
Most már jöjjenek a kérdések! Sok szerencsét mindenkinek! :)
1. Melyik két hangszeren játszom?
2. Hány különböző karaktert alakítok a Hiányzol című klipben?
3. Melyik kategóriában jelöltek VIVA Comet díjra?
Ismét láthattok a VIVA műsorán, méghozzá csütörtökön, május 21-én a Megálló című műsorban, ahol Zolával beszélgettünk a Mindennapok albumomról, a Comet jelölésemről, a többi jelöltről és az esélyekről. 14 órakor leszünk adásban, és pénteken reggel 9 órakor ismétlik.
FONTOS!!! Csütörtöktől egy játék veszi kezdetét itt a weboldalamon. Három kérdésre keressük majd a választ és 5 db páros jegyet lehet nyerni a VIVA Cometre. Úgyhogy nagyon figyeljétek, ha szeretnétek jönni! :) Részletek csütörtökön!
Hétfőn, azaz május 18-án az Interaktívban láthattok, méghozzá a Sztárchat rovat vendégeként. 15 órakor leszek adásban a VIVÁn. Ott a chatelők feltehetnek nekem kérdéseket, és remélem mindegyikre tudok majd válaszolni. :)
Csütörtökön, azaz május 14-én 13.25 és 14.00 óra között láthattok a Cool Liveban, a Coolon. Remélem minél többen meg tudjátok nézni! Addigis a Mindennapok már a boltokban! :)
MA!!! A boltokban! Ez egy álom, ami valóra válik számomra! A mai napon jelenik meg első szólólemezem, amire annyit vártam, annyit készültem, annyit dolgoztam! És most itt van! :) Remélem mindenkihez eljut, és azt is, hogy nagyon fogjátok szeretni! Fogadjátok szeretettel, a lemez egy darab a szívemből. :)
Tamarával és Fruzsival, mint mondtam, meglepetéssel készülünk. A VIVA Comet díjkiosztón - ahol, mint legjobb új előadó, jelölt vagyok - egy közös produkcióval veszünk részt, nagyon izgalmas, és mind a hárman borzasztóan várjuk! :)
Addigis van még egy dátum, amit a világon a legjobban várok. Méghozzá a holnapután, május 8. Hiszen a Mindennapok című bemutatkozó lemezem akkor jelenik meg, és ez csodás, hihetetlen, meseszerű!!!
Hétfőn, tehát május 4-én 17.00 óra körül a VIVA Interaktív vendége leszek, ahol a VIVA Comet jelölésemről, és a május 8-án megjelenő Mindennapok című bemutatkozó lemezemről fogunk beszélgetni, és talán még dalra is fakadok. :) Kedden, azaz 5-én pedig az RTL Klub Reggeli műsorában fogok elénekelni három számot, gitárral. Ha tehetitek, nézzétek! :)
A mai napon csodás hírt osztok meg veletek! Jelöltek VIVA Comet díjra, méghozzá Legjobb új előadó kategóriában! Ma volt a sajtótájékoztató, ahol bejelentették a jelölteket, és én elmondhatatlanul boldog vagyok, hatalmas megtiszteltetés, hogy része lehetek ennek a rangos eseménynek! Nem gondoltam volna, hogy a Hiányzol ilyen messzire repít majd engem! Ebben a kategóriában szakmai zsűri fog döntetni, drukkoljatok, hogy elnyerjem a tetszésüket! :) Pont jókor jelenik meg a bemutatkozó lemezem is, hiszen Mindennapok címmel május 8-án kerül a boltokba!
Tudjátok, hogy mi a közös Bencsik Tamarában, Kovácsovics Fruzsinában és bennem? Hamarosan elárulom nektek, de annyi már most biztos, hogy meglepetés készülődik! Figyeljétek az oldalt, hamarosan többet is megtudtok!
A lejátszóban új dalt találtok, méghozzá a Soha még című számot. Nyárias a hangulata, remélem a nap is sütni fog most már egészen októberig! Természetesen ez a dal is megtalálható lesz a Mindennapok című lemezemen, ami május 8-án kerül a boltokba! :)
Mostantól minden nap megpróbálok apró információkat elhinteni a lemezről. :) Azt már tudjátok, hogy a címe MINDENNAPOK. A következő, amit elárulok, hogy MÁJUS 8-ÁN jelenik meg! Ez egy nagyon fontos dátum az életemben, mondhatni az egyik legfontosabb, hiszen erre várok kislány korom óta! :) Hamarosan még több részletet olvashattok itt a weboldalon!
Eldőlt, hogy mi lesz a bemutatkozó albumom címe. Mindennapok. Ebben a címben bennevan minden, amiről az album szól. Hiszen a dalok rólam szólnak, illetve a körülöttem álló emberekről, az én mindennapjaimról.
Már javában folyik a keverés, a héten kész az egész lemez, és megy a gyártásba. Nagyon boldog vagyok! :)
Ma csodálatos hírem van mindenkinek, aki a hiányzolt szereti! Jelen pillanatban ez a szám a harmadik legjátszottabb magyar dal a magyar rádiókban (Zséda: És megindul a föld... és Tóth Gabi/Csipa: Valami Amerika még után)! Leírhatatlanul jó érzés, hogy szeretitek ezt a számot, és hogy a rádiók segítenek, hogy eljusson hozzátok! Nagyon remélem, hogy majd az új nyári számom is tetszik mindenkinek, hiszen mindig az volt az álmom, hogy a közönség megismerje a zenémet! :)
.jpg)
Jobbágy Csabi barátom nagyon sok képet csinált rólam tegnap. Jó fárasztó volt, de úgy érzem, hogy megérte, mert szépek lettek a fotók. Hamarosan ide is felkerülnek!
Szép napot mindenkinek!
Noémi virág
És ennyire süt be a nap az irodámba! Csodás idő van és a kedvem is fantasztikus!
Ma a Szeretlek című dalomat vesszük fel a stúdióban. Pötyinek, életem szerelmének írtam, és kettőnkről szól. Nagyon szeretem ezt a számot, mert igazán tükrözi azt, hogy milyen boldog vagyok. :)
Sajnos mostanában ritkán látom. Pedig nagyon nagy lett már ez a kis vakarék. De messze lakik, mivel Patti, a nővérem, akivel a Neo Tonesban is együtt énekeltünk, most Ausztriában él a férjével és Vendel babával. Most viszont itthon vannak, és akármennyit is zenélek, és hajtunk, mivel áprilisban jelenik meg a lemez, rá muszáj időt szakítani!
Ma a Soha még... című számot éneklem a stúdióban. Nagyon nyárias lett ez a dal! Hamarosan felteszünk egy kis ízelítőt, addig hallgassátok a Hiányzolt! :)
Szép napot mindenkinek!
Noémi Virág
Ma a Hír TV Paletta című műsorának leszek a vendége, és beszélni fogok a Hiányzol című számomról, a szóló terveimről, a lemez megjelenéséről, és reméljük még sok mindenről. :)
16.30-kor kezdődik az adás, és csütörtökön is kétszer megismétlik.
Holnaptól pedig ismét úton leszünk és több rádiót is felkeresünk, ahol majd szintén a Hiányzolról beszélgetünk, illetve amennyiben a körülmények engedik, dalra is fakadok ismét, élőben, gitárral.
A következő városokba megyünk:
csütörtökön: Szolnok, Cegléd, Jászberény, Kecskemét, pénteken: Tatabánya, Mór, Keszthely, Nagykanizsa
Figyeljetek, hátha hallotok valamelyik rádióban! :)
Noémi Virág
Az elmúlt héten jártuk az országot, és sok rádióban vendégeskedtem. A Hiányzolról beszéltem, a terveimről és a nagylemezről.
Vittem ám gitárt is, és élő adásban lejátszottam a Hiányzolt, ahol a technikai feltételek engedték.
Itt hallhattok egy kis ízelítőt, az egyik rádió feltette az interjút illetve az unplugged előadásomat a weboldalára:
http://www.fortunaradio.hu/index.php?action=Z289cyZzdWI9MSZJRD0yNzQ=
Ezen a héten is megyünk jó néhány rádióhoz, drukkoljatok kérlek, hogy minél több helyen megszeressék a Hiányzolt, és nagyon sokat játszák, és így a közönség megismerje!
Szép napot mindenkinek!
Noémi Virág
Mostanában teljes gőzerővel folynak a stúdió munkák, készül a lemez, és már lassan a finisbe érünk, hogy áprilisban a boltok polcaira kerüljön végre! :)
.jpg)
Ma a Szabad vagyok című számhoz vesszük fel az éneket, szerencsére nem vagyok náthás és kipihentem magam, úgyhogy alig várom, hogy végre énekelhessek!
Szép napot mindenkinek!
Noémi Virág